Egyedi póló a múzeumi túrák megkönnyítésére

Sajnálatos módon a múzeumok ma már közel sem örvendenek akkora népszerűségnek, mint régen. A fiatalok a közelükbe se mennek, maximum akkor, ha osztálykirándulás van, vagy a szüleik nyaraláskor berángatják őket egybe. Tulajdonképpen érthető valamilyen szinten, tekintve, hogy az internettel a zsebükben bárminek utána tudnak nézni, bármire rá tudnak keresni, annyi vizuális és írott forrást találnak, amennyit csak akarnak. Arról nem is beszélve, hogy egy múzeum sétálós program, és alap esetben a kiállítás mozdulatlan, addig egy moziba csak be kell ülni, és másfél órára kikapcsolni az agyadat, élvezni az audiovizuális sokkolást. Persze, hogy egy gyerek vagy fiatal az ingergazdagabb élményt fogja választani. Pedig ahelyett, hogy rákeresnének fotókra egy-egy híres tárgyról, egy múzeumban akár magát a műkincset is megnézhetnék. De tudom, soha nem fogom egynek se elmagyarázni… Viszont ez nem jelenti azt, hogy néhány gyereket ne érdekelhetne ugyanúgy, mint a felnőtteket, sőt! Még klubok is vannak olyan gyerekeknek, akik szeretik az ilyesmit! És ha már klub, akkor illik jelét adni az összetartozásnak, nem igaz?

Pont egy ilyen alkalom kapcsán jött az egyedi klubos póló ötlete, mikor a gyerekekkel egy kiállításra mentünk el. Szerencsére már nekik is van annyi rutinjuk, hogy nem kell folyamatosan a sarkukban loholni, hogy ne nyúljanak hozzá semmihez. A többi felnőttel beszélgettünk, többek között a kis egyletünk jövőjéről, és felvetődött, hogy mennyire jó lenne, ha valamivel jelezni tudnánk az összetartozásunkat. Így még a kölyköket összefogdosni is könnyebb lenne. Szó volt élénk színű sapkáról is, ám ezt hamar elvetettük, úgyhogy maradt témában az egyedi póló. Már szinte meg is jelent lelki szemeink előtt a saját tervezésű logónkkal ellátott póló, csak hát ehhez két dolog hiányzott még: maga az embléma, és egy hely, ahol megcsináltathatjuk. Őszintén szólva egyikünk sem az a típus, aki vicces, egyedi ruhákat visel minden nap, de nekem beugrott, hogy egy munkatársam kifejezetten szereti az ilyesmit. Megígértem, hogy megkérdezem tőle, honnan szokta őket rendelni, és később így ismertem meg a LOLmarkt.hu – Egyedi póló készítő műhelyét. Mit mondjak, sikerült a legjobbhoz fordulnunk.

A következő héten nem is húztam különösebben az időt, egyből nekiszegeztem a kérdést a kollégának: hol és kivel csináltatja a változatos, egyedi pólóit, amin a többiekkel olyan jókat szoktunk szórakozni. Kérdezte, hogy csak nem én is kedvet kaptam hozzá, de mondtam, hogy nem, és elmagyaráztam neki a szándékomat. Erre felragyogott az arca, és mondta, hogy akkor a LOLmarkt.hu – Egyedi póló készítő cég pontosan nekünk lett kitalálva, hiszen nem csak előre elkészített, saját mintáik vannak, hanem egyedi pólók készítését is szívesen vállalják. Mi több, akkor is tudnak segíteni, ha valaki nem tud kész tervvel, előkészített rajzzal szolgálni, mert ilyen esetekre vannak saját grafikusaik is, akik akár egy skicc és a felvázolt igények alapján is meg tudják alkotni az egyedi mintát. Emellett az alap pólókból is hatalmas a választékuk, olyan színt választunk, amilyet csak akarunk. Mondtam neki, hogy ez tökéletes, pontosan erre van szükség, és megkértem szépen, hogy küldje át nekem ennek a pólókészítőnek az elérhetőségét. Nagyon szívesen megtette, és mire visszaültem a helyemre, már ott is volt az email a linkkel a LOLmarkt.hu – Egyedi póló aloldalához.

Az ebédszünetben aztán, miközben majszoltam a kajámat, volt alkalmam alaposan átnézni, mit is takar a LOLmarkt.hu – Egyedi póló készítése, és tényleg olyan jó-e, mint amilyennek első hallásra hatott. Nem kellett csalódnom. Egy nagyon barátságos, jól összeszedett weboldallal találkoztam kattintás után, ahol részletesen leírják azokat a lépéseket, amik után ők akár nagyobb számban is elő tudják állítani a kívánt, egyéni mintás pólókat. Ahogy a kolléga mondta, ha nincs is 100%-ig készen a minta, akkor is érdemes velük kapcsolatba lépni, mert rengeteget tudnak benne segíteni. Kiválaszthatjuk, hogy milyen méretű és színű pólókat szeretnénk rendelni és hány darabot, ők szuper gyorsan legyártják, és futárszolgálattal akár házhoz is szállítják. Ám ha valaki inkább személyesen venné át, akkor az ország több pontján is megteheti, mivel fizikai üzleteik és átvevőpontjaik is vannak. Itt jött hát a következő nagy lépcsőfok: meg kellett tervezni, vagy legalább is felvázolni az egyedi emblémánkat.

Estefelé, otthon leültem, és gyorsan lerajzoltam, ami eszembe jutott. Nem volt egy nagy durranás, de kiindulási pontnak nem volt rossz. Feltettem a többiekkel közös Facebook csoportba a fotót róla, és indítványoztam, hogy aki hozzá tud tenni, le tudja tisztázni, az tegye meg bátran. Nem kellett sokat várni, rögtön beindult sokaknál a fantázia, és két nappal később már egy teljesen használható logónk volt, legalább is a mi megítélésünk szerint. De ezzel legalább már felkereshető volt a LOLmarkt.hu – Egyedi póló készítő csapata, amit még aznap este meg is tettem. Írtam nekik, elküldtem a képet, és megírtam, hogy mi ezt tudtuk összehozni, ebből szeretnénk valami szuper mintát zöld pólókon. A LOLmarkt.hu nem hazudtolta meg magát, és nem sokkal később már javában leveleztünk is, majd meglepően rövid időn belül megalkották a terveink alapján a tökéletes egyedi mintát. Ezt természetesen leokéztam, összeszedtem az adatokat, hogy hány darab és milyen méretű pólót szeretnénk rendelni, végül pedig elküldtem nekik a végleges megrendelésünket.

LOLmarkt.hu - Egyedi póló

Nem hazudtak, amikor azt írták, hogy szuper gyors a szolgáltatásuk. Valószínűleg, ha nem 20, hanem mondjuk csak 3 darabot kértünk volna, akkor hamarabb meglett volna, de így sem tartott tovább egy hétnél. Jött is az értesítő, hogy a futárnál van a csomagunk, és másnap a munkahelyemen már át is tudtam venni. Hazavittem, és a kíváncsiságommal nem bírva megnéztem, milyen munkát is végzett a LOLmarkt.hu – Egyedi póló készítő csapata. Rettentő boldog voltam, mert pontosan olyanok lettek, amilyeneket szerettünk volna. A minta gyönyörű éles lett, szépen kirajzolódtak a formák és a színek, az alap pólók pedig kiváló minőségűek, bírni fogják a strapát. Mikor feltettem róluk egy képet a csoportba, az szabályosan felrobbant, annyi kedvelés és komment érkezett. Alig bírtam kivárni, hogy a következő gyűlésen mindenki megkaphassa a sajátját.

Így tehát a legközelebbi kimozdulásunkkor már mindenki, felnőtt-gyerek egyaránt az egységes, csak nekünk készült egyedi pólóban lehetett jelen, és a csapat végre csapatnak is nézett ki. És igazunk lett: a LOLmarkt.hu – Egyedi póló készítésnek köszönhetően sokkal könnyebb volt beazonosítani és összeszedni a kölyköket a kirándulás végén, nem keveredtek össze semmilyen másik csoporttal. Persze ehhez az is kellett, hogy mindenkivel együttműködve megálmodjuk az egyedi mintánkat, és találjunk egy helyet, ahol nagyon jó áron, kiváló minőségben el is tudjuk készíttetni a mi kis egyenruhánkat. Szóval ha valakinek hasonló elképzelései vannak, akkor a LOLmarkt.hu – Egyedi póló készítő szolgáltatását csak és kizárólag ajánlani tudjuk, mivel mi pontosan azt kaptuk, amire vágytunk, tökéletesen meg vagyunk vele elégedve.