Szóval az a helyzet, hogy sose voltam egy nagy múzeumba járó emberke. Szerintem ennek leginkább az, az oka, hogy mindig mikor az osztálykiránduláson ez a program rész következett, akkor már mindenki hulla fáradt volt, éppen két parizeres szendvics között volt és amúgy is, a múzeumok nem feltétlenül gyerekeknek valók. Vagy ha már elviszik őket, akkor olyan tárlatvezetést kapjanak, ami az ő nyelvükön szól, hogy valóban felkeltse az érdeklődést. Nos, az én időmben ez nem nagyon jött össze. Ugyanazokat a magyarázatokat kaptunk egy-egy látogatás során, mint amit most is kapnék, ha így 25 éves fejjel besétálnék. Pedig, ha belegondolok, mennyi szuper helyen jártam és nem is figyeltem oda, hogy mennyi szuper érdekes dolgot mondanak el, miközben csak bambultam a nagy bogár szemeimmel és a két kis copfommal, és csak az maradt meg, hogy soha nem szabad fényképezni sehol sem.
A művészvilág ezen része tehát soha nem lett szerves része az életemnek, pedig aránylag van is valami tehetségem a képzőművészethez, tehát ha nagyon akarnám, akkor valahogy ezen az úton el is juthattam volna a múzeumkedvelők útjára, de még így sem. Valahogy az élet másfelé sodort, egészen mostanáig. Ugyanis itt a nagy karanténolásokban hirtelen olyan temérdek időm lett mint még soha ezelőtt, maximum óvodás koromban, bár már akkor is nagyon sok szabad percemet elvette az építőkockázás, és a hercegnős mesék hallgatása. Szóval ezt a hirtelen rám zúduló szabadidőt szerettem volna értelmesen eltölteni, és miután annyi sorozatot megnéztem már, amit még nem szégyellek bevallani, és még mindig volt felesleges időm, eldöntöttem, hogy beteljesítem egy régóta dédelgetett álmomat és elkezdek egy grafikus OKJ-t. Végül is miért ne, az időm és a pénzem megvan rá, ártani nem fog csak hozzám tesz, és mivel mindig is nagyon érdekelt, ennél jobb alkalom nem is lehetne, a megvalósításra, mert a béke időkben élt életem olyan zsúfolt, hogy levegőt se kapnék, ha még egy sulit is bebiggyesztenék.
Tehát, szépen elkezdtem a sulit és mint minden rendes helyen, alapozó tárgyakkal kezdtük. Tudod a másodfokú egyenleteknek se ugrik neki az ember anélkül, hogy ne ismerné legalább a szorzótáblát. Tehát már hetek óta művészttörténelemről és a kortárs művészeti intézményekről tanulunk és azt kell, hogy mondjam, valósággal beleszerettem a dologba. Minden alkalommal hatalmas csodálattal hallgatom az előadásokat, és alig várom, hogy végre lehessen menni múzeumokba, hogy ezzel az új szemléletmóddal nézhessek végig egy kiállítást. Mostanra biztos vagyok benne, hogy teljesen más élmény lenne, mint anno, mikor kisgyerek voltam és nem csak egy kötelező unalmas tortúrának fognám fel az egészet.
Úgy néz ki nálam ez olyan, mint egy soul lemez. Kell hozzá egy bizonyos érettség és lelki állapot, hogy befogadd az igazi mondanivalóját.