Nem vagyok egy nagy múzeumba járó típus, de múlt héten kivételesen rávettem magam, mivel a városban rekkenő hőség volt, és a barátaimat semmilyen programra nem tudtam elcsábítani, otthon üldögélni viszont semmi kedvem nem volt. Kinéztem hát egy érdekesnek hangzó kiállítást és elmentem rá. Amint azonban átadtam a jegyemet a hölgynek a bejáratnál és beléptem az első terembe rémülten konstatáltam, hogy szinte ugyanolyan meleg van bent, mint odakint. A mögöttem belépő úriember is erre gondolhatott, mert zavartan törölgette a homlokát.
Azt hiszem nem működik a klíma. – motyogtam felé, mire egyetértőn bólintott.
Pedig szinte csak ezért jöttem be. – nevetett.
Én is a meleg elől menekültem ide. – mondtam. – Borzasztó ez a kánikula.
Mondjuk számomra van haszna is. – húzta ki magát elégedetten. – Épp egy hete szerelték be a napelem rendszert a házunkra, amit a Napelemrendszer.info oldalán találtunk, úgyhogy ilyen időben bőségesen el vagyunk látva árammal.
Azt meghiszem. De csak ilyenkor nyáron, nem igaz? Télen gondolom azért nehezebb lesz.
Egyáltalán nem. – felelte. – Minden fel nem használt áramot elvezetünk egy kétirányú villanyórával a szolgáltatónak, így ha télen áramot vételezünk tőlük, ennek az árát levonják a villanyszámla összegéből. Ha minden igaz télen se kell már többet fizetnünk áramért, még bő húsz – harminc évig. Utána is még elég hatékony marad a napelem rendszer, tehát csak keveset kell majd fizetni.
Tényleg? Nem is tudtam, hogy ez így működik.
Pedig így van. Ezt nevezik szaldós elszámolásnak. Nekünk is jó és a szolgáltatónak is.
De maga a napelem biztos jó drága lehetett. Megéri ez egyáltalán családi házon? Én azt hittem ez csak vállalatoknak érheti meg.
Persze, hogy megéri. Kiszámoltuk, hogy max 10 éven belül megtérül. Szerencsére jó fekvésű a házunk, elég sok napot kap, így még talán hamarabb is. A rendszer pedig évtizedekig kiválóan működik, tehát utána teljesen ingyen lesz az áram.
Végül is ez jól hangzik. És hogyan működik pontosan egy napelem? Azt tudom, hogy kell hozzá egy panel…
Igen, a panel is fontos, hiszen a napelem magába szívja a nap elektromágneses sugarait és egyenáramot állít elő.
De úgy tudom, az egyenáram nem alkalmas például elektromos berendezések meghajtására. Vagy tévedek?
Nem, ez így van. Ezért van szükség egy inverterre. Az alakítja az egyenáramot váltakozó árammá. Tulajdonképpen ez az egész lelke, enélkül a napelem nem sokat ér.
És honnan lehet tudni, hogy alkalmas e az épület a napelem rendszer telepítésére?
Mi a Napelemrendszer.info oldalán kitöltöttünk egy ajánlatkérő űrlapot, így a szakértők kijöttek és felmérték teljesen ingyen a tető szerkezetét, a házunk fekvését, illetve, hogy mekkora teljesítményű rendszerre lehet szükség az áramfogyasztásunkhoz mérten. Így meg tudták állapítani a megfelelő napelem rendszer árát is, és ki tudtuk azt is számolni, hogy mikorra térülhet meg a befektetés.
Jó tudni, hogy van ilyen lehetőség. – gondoltam. Már csak ezért is megérte eljönni a múzeumba, még akkor is, ha klíma az nincs. Mindig tanul valami újat az ember.