Itt, a beregi tájház udvarán dolgozom, és minden ősz ugyanúgy kezdődik. A vén diófák és a kőrisek ledobják a lombjukat, és a látogatók által taposott ösvényeket napról napra ellepi az avar. Évekig gereblyével és kézi erővel küzdöttünk ellene, ketten-hárman, egész délutánokon át. A kőrislevél ráadásul vékony és könnyű, a diólevél viszont nagy és nedvszívó, így eső után úgy tapad a kőre, mint a ragasztó. Aztán a kollégám felvetette, hogy gépesítsük a dolgot, és onnantól gyökeresen más lett a munka.
Sokáig azt hittem, hogy egy ekkora, hagyományőrző helyen nem illik a géppel zajongani, hogy a kézi munka valahogy autentikusabb. A látogatók viszont nem a gereblyézésünket jöttek megnézni, hanem a kiállítást, a tárgyakat, a régi udvar hangulatát. Egy ősszel, amikor a vendégek a sáros, leveles ösvényen csúszkáltak a bejárat felé, beláttam, hogy a romantikus elképzelésem valójában nekik kényelmetlen. Akkor döntöttük el, hogy nekiállunk komolyan tájékozódni, és nem ötletszerűen veszünk valamit.
A kérdés, ami először felmerült bennünk, természetesen a pénz volt. Egy közgyűjtemény nem szór ki feleslegesen forintokat, minden tételt indokolni kell, így alaposan utánajártunk, mennyibe kerül egy rendes gép. Az árak látványosan szóródnak, és pont ez a tanulságos. Aki most kezd tájékozódni, annak érdemes végiggondolnia néhány szempontot, mielőtt a legolcsóbbat vagy épp a legdrágábbat választaná. Mi listát írtunk, és pontról pontra haladtunk, hogy ne érzelmi alapon döntsünk. A Péter Láncfűrész weboldala végül a megoldást is elhozta.
Az első szempont a meghajtás. A piacon háromféle gép van, és ez dönti el a felső és alsó határt is. Az elektromos, vezetékes lombfúvók a legkedvezőbbek, ezek tízezres nagyságrendben kezdődnek, és kisebb, ház körüli területre tökéletesek. Az akkumulátoros gépek a középmezőnyt képviselik, csendesek és vezeték nélkül szabadon mozognak. A benzinmotoros, profi darabok pedig a legnagyobb teljesítményt és egyben a legmagasabb árat hozzák. Egy erős háti benzines gép akár több százezer forint is lehet, de cserébe egész nap bírja a strapát, és nem köti meg a kezünket egy konnektor. A peterlancfuresz.hu-n érdemes szétnézni a kategóriák között.
A második szempont a terület mérete. Nálunk a tájház kertje nem hatalmas, de a látogatóforgalom miatt naponta kell takarítani, hétvégén akár kétszer is. Egy kis kerthez kár túltolni a teljesítményt, viszont egy nagy parkhoz vagy intézményi területhez a gyenge gép kínszenvedés. Érdemes őszintén felmérni, mekkora felületet kell tisztán tartani, és milyen gyakran, mert a lombszívó ár ehhez igazodik a leglogikusabban (a Péter Láncfűrésznél igen barátiak). A túl nagy gép feleslegesen drága, a túl kicsi pedig sosem készül el a munkával.
A harmadik szempont a funkció. Sok gép nem csak fúj, hanem szív és aprít is, vagyis felszedi a lombot egy gyűjtőzsákba, és menet közben össze is darálja. Ez nálunk aranyat ér, mert az apríték a komposztba megy, a komposzt pedig vissza a virágágyásokba, így a kör bezárul, és nem kell külön elszállítani a zsákokat. A kétfunkciós gépek valamivel drágábbak, de a múzeumkertben ez bőven megtérült már az első őszön, hiszen a szemétszállítás díját is megspóroltuk.
A negyedik szempont a légteljesítmény és a sebesség. A termékek kapcsán a köbméter per óra és kilométer per óra adatokat is fontosak, és ezek mondják meg, milyen erős a gép. A nedves, letapadt avart csak a komolyabb teljesítmény mozdítja meg, a száraz levelet a gyengébb is elfújja. A kollégám szerint ezt szokták a kezdők alábecsülni, pedig ezen áll vagy bukik a használhatóság. Hiába olcsó egy gép, ha az őszi, esős időben pont akkor mondja fel a szolgálatot, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.
Az ötödik szempont a zaj és a környezet. Egy közgyűjteményben, ahol látogatók sétálnak és gyerekek hallgatják a tárlatvezetést, nem mindegy, mennyire hangos a gép. A négyütemű benzinmotoros darabok halkabbak és kevésbé füstösek, mint a kétüteműek, az akkumulátorosak pedig szinte némák. Ezt is bekalkuláltuk a döntésbe, mert a vendégek nyugalma legalább annyira fontos, mint a tiszta udvar. Egy múzeum csendje érték, amit nem akartunk egy üvöltő motorral tönkretenni.
A hatodik szempont, amire csak menet közben jöttünk rá, a karbantartás és a tárolás. Egy intézménynél nem egy ember dolgozik a géppel, hanem többen váltják egymást, így fontos, hogy egyszerű legyen az indítás és a kezelés. A benzinmotoros gépnél figyelni kell az üzemanyag-keverékre és a téli tárolásra, az akkumulátorosnál a töltő és az akku állapotára. Végiggondoltuk azt is, hova tesszük a gépet a szezon végén, mert a nedves szerszámkamra egy drága darabot is tönkretehet. Ezek nem hangzatos szempontok, de hosszú távon ezek döntik el, megéri-e a vásárlás. Úgy összességében azt tudom mondani, hogy a peterlancfuresz.hu-n egyébként megéri.
Amikor a konkrét gépeket néztük, a lombszívó ár listáját a Péter Láncfűrész oldalán hasonlítottuk össze. Itt egy helyen láttuk a teljes skálát, a legkisebb elektromos géptől a legerősebb háti benzinesig. Az tetszett, hogy minden terméknél ott állt a pontos műszaki adat és a lombszívó ár is, így átláthatóan tudtuk mérlegelni, mi fér bele a keretünkbe. Nem kellett tíz fülön kattintgatni, egymás alatt sorakoztak a gépek, és rögtön látszott, mit kapunk a pénzünkért.
A választékban volt vezetékes elektromos lombszívó, amely a legkisebb büdzséhez igazodik, és olyan profi háti benzines is, amelyik egy nagy parkot is elbír. Láttunk akkumulátoros gépet, önjáró, begyűjtőzsákos modellt, sőt platóra szerelhető darabot is, amelyik nagy mennyiségű lombot szív fel egyszerre. Pont ez a sokféleség volt a hasznunkra, mert nem egy fix gépet kellett megvennünk, hanem azt, ami a mi kertünkhöz és a mi pénztárcánkhoz illett. A széles kínálatban tényleg mindenki megtalálja a méretéhez illő darabot.
Végül egy közepes kategóriás, kétfunkciós gépnél kötöttünk ki, amelyik szív, fúj és aprít is. Nem a legolcsóbbat vettük, de nem is a csúcsmodellt, hanem azt, ami a területünk mérete és a látogatói forgalom üteme alapján ésszerű volt. A peterlancfuresz.hu azért lett a forrásunk, mert a saját fotók és a bemutató videók alapján előre láttuk, hogyan működik a gép, mekkora a gyűjtőzsák, és hogyan kell a szívófejet átszerelni. Nem zsákbamacskát vettünk, hanem egy gépet, amit már a rendelés előtt mozgás közben láttunk.
A döntés előtt összeírtuk, mennyit költöttünk addig a takarításra: a többórás kézi munkát, a zsákok árát, az alkalmi segítség díját, a hulladék elszállítását. Amikor ezt egymás mellé tettük a gép árával, kiderült, hogy a beruházás pár szezon alatt megtérül, utána pedig már csak nyerünk vele. Ez a számolás vette le rólunk a vásárlás miatti lelkiismeret-furdalást, mert egy közgyűjteménynél tényleg minden forintnak meg kell hogy legyen az indoka. A kollégámmal együtt mentünk végig a tételeken, és a végén mindketten nyugodt szívvel bólintottunk rá a választott gépre. Ezért hála a Péter Láncfűrésznek, hogy ilyen szinten a segítségünkre volt a rengeteg információval.
Az első ősz a géppel mindent megváltoztatott. Az a munka, ami korábban hármunknak elvitt egy délutánt, most egy embernek egy óra. A látogatók tiszta ösvényeken sétálnak, az avar a komposztba kerül, mi pedig többet foglalkozhatunk azzal, amiért igazából itt vagyunk: a kiállításokkal és a vendégekkel. Ha valaki most áll a döntés előtt, annak azt mondom, ne csak a számot nézze. A lombszívó ár a Péter Láncfűrésznél akkor jó, ha a gép pontosan azt tudja, amire szüksége van, se többet, se kevesebbet. A mi kertünk őszi rendje azóta is ezen a logikán nyugszik, és egy pillanatra sem bántuk meg a döntést.