Mivel mindig is komoly érdeklődést mutattam a történelem és a különböző kultúrák iránt, így nem véletlen, hogy gyakran meglátogatom a különböző múzeumokat. A történelmet tekintve az összes időszak érdekel, nehezen tudnék kiválasztani egy kedvencet. Talán egyedül a középkori kultúrák azok, amiket egy picit száraznak érzek.
Nemrég volt szerencsém az egyik külföldi múzeumban egy kiállításon részt venni, aminek a központi témája a mindennapi élet a Római Birodalomban. Hihetetlen, hogy milyen fejlett társadalmat és megoldásokat voltak képesek felmutatni már akkor. A múzeumban kiállított tárgyak ezt mind bizonyították. Biztosan állíthatom, hogy életem egy legjobb élménye volt ez a kiállítás.
Különösen tetszettek azok a berendezések, eszközök és illusztrációk, melyek az akkoriban használt fűtésrendszereket mutatták be. Ennek a fűtési rendszernek a neve – ahogy ott, a múzeumban megtudtam – a hypocaustum volt. Ennek lényege az volt, hogy a meleg levegőt a padló alatti térbe áramoltatták. Tulajdonképpen olyan volt ez, mint egy padlófűtés. Egészen hihetetlen, hogy meddig tudtak ebben is fejlődni.
Persze a fejlődés sosem áll meg. A mai fűtésrendszerek egyik legmodernebb, legmegbízhatóbb és legbiztonságosabb képviselői a hőszivattyúk. Ezen szerkezetek által nagyon költséghatékonyan megoldhatjuk hosszútávon a házunk fűtését és meleg víz előállítását.
Természetesen számolni kell egy beüzemelési költséggel és teljesen természetes, hogy ez az első kérdésünk: Hőszivattyú ár – mi és mennyiben befolyásolja?
A fenti linkre történő kattintás segít nekünk abban, hogy pontosabb képet kapjunk erről a fontos tényezőről. Fontos kiemelni, hogy a hőszivattyúra befektetésként kell tekinteni. Amennyiben egy megbízható gyártmányt választunk magunknak, akkor egészen biztos, hogy ez a befektetés meg fog térülni a számunkra. Éppen ezért, mint oly sok más esetben is, itt a legolcsóbb nem feltétlen fogja jelenti azt, hogy a legjobban járunk pénzügyileg. Persze jól hangzik, hogy valamit kisebb ráfordítással vásároljunk meg, azonban egy olcsó berendezés esetén számíthatunk a rövidebb életciklusra és a magasabb szervizigényre is. Ne feledjük, hogy egy jól kialakított fűtésrendszert évtizedekre terveznek, így ha van valami, amin kár spórolni, akkor ez az.
Éppen ezért érdemesebb egy ismertebb hőszivattyú márka mellett letenni a voksunkat. Miért is jó ez nekünk? Egyrészt optimálisabban, gazdaságosabban és csendesebben is működnek. Továbbá ritkábban is fognak meghibásodni és hosszabb távú garancia is fog szólni rájuk. Amennyiben egy alkatrészcserére van szükség, az könnyen és gyorsan ellehet végezni, mert ismert márkákról van szó. A linken szereplő vállalat csak is jó minőségi hőszivattyúk telepítésével foglalkozik.
Nem csak a márka a meghatározó egy hőszivattyú árát tekintve, hanem annak a típusa is. Többféle működési elvről is beszélhetünk, melyek nagyban meghatározzák egy ilyen berendezés beüzemelésének a költségeit.
A különböző működési elvekhez nagyobb különböző fűtési teljesítmények tartoznak, mely értelemszerűen a berendezésnek az árát is befolyásolja. Továbbá az sem mellékes, hogy vannak típusok, melyeknek a telepítése nagyobb munkát, ásást, tereprendezést igényel.
A lehetséges típusok a következők: talajszondás hőszivattyúk, talajkollektoros hőszivattyúk, víz-víz hőszivattyúk és levegő-víz hőszivattyúk. Általánosságban igaz, hogy a beüzemelési költségeket tekintve az első a legdrágább és fokozatosan haladunk a legolcsóbb felé.
Hőszivattyú ár – mi és mennyiben befolyásolja? Még egy fontos gondolat ezzel kapcsolatban. Kalkulálni kell azzal is, hogy milyen állapotban van a meglévő fűtésrendszerünk. Amennyiben ez túl régi, számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy az egész fűtésrendszert le kell cserélni, mielőtt azt rá lehetne kötni egy hőszivattyúra.