Randevú a múzeumban, avagy az új Marco Tozzi cipőm története

Régen voltam már randevún, de most megtört a jég, mert a kiszemeltem találkozóra hívott. Természetesen igent mondtam a kedves meghívásra, és amikor megkérdeztem hol találkozzunk, ezt mondta: -Mit szólnál a Szépművészeti Múzeumhoz? Ez talán egy szokatlan és nem feltétlenül trendi találkahely, nekem mégis nagyon tetszett az ötlet.

Kicsi korom óta nagyon szeretek múzeumba járni, és bár vidékről származom, szüleimmel sokat jártunk nyaranta Budapestre. Imádtam a hangulatát, ahogyan a miskolci Tiszai Pályaudvarról érkező gyorsvonat lassan begurult a Keleti Pályaudvar csarnokába, majd metróval, földalattival fedeztük fel a várost. Persze a Városliget is nagy kedvenc volt a Cirkusszal, Állatkerttel, Vidámparkkal, mint minden gyereknek, de nekem mégis a Szépművészeti Múzeum maradt favorit, különösen az Ókori Egyiptomi Kiállítás. Csodás ékszerek, edények, szarkofágok, érdekes használati tárgyak, misztikus, néha bizarr temetkezési szertartások. A leglenyűgözőbb számomra a női múmia volt, amit üvegdobozban állítottak ki. Mindig próbáltam elképzelni, hogy vajon ez a hölgy milyen lehetett, hogyan élt, vajon voltak-e gyermekei, volt-e férje, családja, milyen körülmények között élhetett.

A találkozóra készülve előkerült az örök dilemma, hogy miben kellene megjelennem, ami jól áll, természetes és amiben önmagam lehetek. Sportos, vagy elegáns legyen, vagy inkább vagy a kettő keveréke? A ruhát illetően viszonylag hamar megszületett a döntés. De mint tudjuk, van itt még egy nagyon fontos tényező: a cipő. Legyen csinos, kényelmes, nőies és lehetőleg én törjem őt, ne pedig ő engem. Kétségbeesetten hívtam a barátnőmet, hogy pár napom van már csak hátra a randiig, ezalatt biztosan nem találok a várost róva „szerelem első látásra” darabot, pedig nekem sürgősen cipő kell.

Ekkor ajánlotta nekem a https://cipomarket.hu weboldalt. Sosem hallottam még ezt a nevet, ennek ellenére kíváncsian kerestem fel a webáruházat, és nagyon tetszett, amit láttam. Már nagyjából megvolt az elképzelésem, hogy mit szeretnék. A választékot böngészve rájöttem, hogy nemcsak randevúra, de bármilyen alkalomra és bármilyen öltözékhez tudnék magamnak megfelelő cipőt találni.

A kínálat nagyon széleskörűnek bizonyult, az általam annyira kedvelt olasz márkák is képviseltették magukat. Stílusban is nagyon változatos a választék, találhatnak szájízüknek megfelelőt a romantikusabb, de a sportos, vagy elegánsabb fazon kedvelői is. A férfiak is bátran válogathatnak, akkor is, ha nem feltétlenül divatrajongók, és számukra általában fontosabb a praktikum, vagy a tartósság. Félcipők, papucsok, szandálok, edzőcipők széles választéka áll rendelkezésükre a legváltozatosabb színekben, mintázatokban és fazonokban. Legalább 5 féle stílusú cipőt be tudtam volna dobni a kosárba, akkor is, ha tudom, hogy randira és múzeumba készülök, annyira sokoldalú és jól variálható volt a választék.

Bármelyik korosztálynak bátran és szívesen tudnám ajánlani a https://cipomarket.hu oldalon található webáruházat.  Nem csak azoknak érdemes nézegetni, akik saját célra keresnek maguknak cipőt, táskát, kiegészítőt vagy pénztárcát, hanem akár ajándékba is. A webáruház áttekinthető, jól kezelhető, felhasználóbarát, igazi lányos, kellemes stílusban. Gördülékenyen használható, pár kattintással végrehajtható a rendelés. Én végül egy csodás virágos Marco Tozzi márkájú cipő mellett döntöttem, de ha már lúd legyen kövér, választottam mellé egy Anekke Táskát  is. A találkozóra farmerben és fehér ejtett vállú blúzban, és természetesen az új cipőmben mentem.

A randi nagyon jól sikerült, a cipő kényelmes, az összhatás harmonikus volt. Valószínűleg a partnerem is így gondolta, hiszen azóta már a negyedik légyottra készülünk, igaz már nem a Szépművészeti Múzeumba.